Az alábbi kitalált interjúban Szabó Zoltánnal, egy fiktív dél-alföldi agrárvállalkozóval beszélgetünk. Zoltánék egy 800 hektáros szántóföldi gazdaságot és egy 50 hektáros intenzív szőlőültetvényt vezetnek. A beszélgetés hűen tükrözi azokat a kihívásokat és technológiai kényszereket, amelyek ma a magyar mezőgazdászok mindennapjait meghatározzák.
Riporter: Zoltán, ha most kinézünk az udvarra, a géppark inkább emlékeztet egy Szilícium-völgyi tesztpályára, mint a klasszikus magyar téesz-világra. Drónok töltődnek a sarokban, a traktorok fülkéjében pedig több a monitor, mint egy utasszállító repülőn. Tényleg ide jutott a mezőgazdaság?
Szabó Zoltán: Ide bizony, és nem jókedvünkben. Sokan azt hiszik, hogy a gazdák státuszszimbólumból veszik a méregdrága, önvezető traktorokat. A valóság az, hogy ez a tiszta túlélésről szól. A nagyapám még megtehette, hogy kinézett az égre, felmarkolt egy marék földet, és abból tudta, mit kell tenni. Ma az időjárás teljesen kiszámíthatatlan, az aszályok brutálisak, a műtrágya és a gázolaj ára pedig az egekben. Nincs helye a tévedésnek. Centiméterre és deciliterre pontosan kell tudnunk, hova mennyi tápanyagot vagy vizet juttatunk ki. A romantikát felváltotta a kőkemény adatelemzés.
Riporter: A szántóföldön érthető a műholdas precízió. De mi a helyzet a szőlőben? Ott azért még mindig a kézi munka az úr, nem?
Szabó Zoltán: Ez a legnagyobb tévhit, és ez az, ami a leginkább fojtogatja a szakmát. A szőlészetben és a gyümölcsösökben a munkaerőhiány nem egy jövőbeli fenyegetés, hanem a mai nap valósága. Egyszerűen nincs ember, aki hajlandó kimenni negyven fokban kapálni vagy hajnalban metszeni.
Riporter: Hogyan lehet ezt technológiával áthidalni? Egy szoftver mégsem tudja megmetszeni a tőkét.
Szabó Zoltán: Pontosan ez a lényeg! A digitalizáció, a hozamtérképek és a szenzorok nagyon fontosak, de a nap végén kell a „vas”, ami elvégzi a fizikai munkát. A precíziós gazdálkodás fabatkát sem ér megbízható, strapabíró munkaeszközök nélkül. Mi a szőlőben teljesen átálltunk a célgépesítésre.
„Hiába van egy okos traktorod, ha a mögé kötött eszköz nem bírja a gyűrődést a sorok között. Mi hosszú évek óta a Penda gépeire esküszünk.”
Riporter: Miért pont rájuk? Miben más egy célgép, mint egy sima traktorra szerelt eke?
Szabó Zoltán: Mert a speciális kultúrák speciális megoldásokat követelnek. A gyomirtó szerek ára nő, a zöld előírások szigorodnak, így vissza kell térnünk a mechanikai gyomirtáshoz a tőkék között. De ezt ma már nem kapásokkal csináljuk. Olyan intelligens, kitérős soraljművelőket és mulcsozókat használunk – a Pendától beszerezve –, amelyek centikre mennek el a tőke mellett anélkül, hogy megsértenék azt. Ugyanez igaz az előmetsző gépekre vagy a csonkázókra. Ezek a gépek konkrétan húsz ember napi munkáját váltják ki. Nélkülük tavaly le sem tudtuk volna szedni a termést. A Pendánál ráadásul értik, hogy ha szezon van, és törik az alkatrész, akkor azonnal lépni kell, mert az időjárás nem vár a szervizre.
Riporter: Akkor kijelenthetjük, hogy a gép mindent visz?
Szabó Zoltán: A gép és az adat együtt visz mindent. A hardver – mint a Penda masszív munkaeszközei – adja az izmot, az IoT szenzorok és a farmmenedzsment szoftverek pedig az agyat. Amikor a levélnedvesség-mérőm jelez a telefonomon, hogy tökéletesek a feltételek a lisztharmatnak, akkor a traktoros már indul is a permetezővel.
Riporter: Ha egy mondatban kellene összefoglalni, mi tesz ma sikeressé egy magyar agrárcéget, mi lenne az?
Szabó Zoltán: A képesség arra, hogy a legmodernebb digitális technológiát gondolkodás nélkül rákössük a legmasszívabb mechanikai eszközökre, miközben minden döntésünket számokra, és nem megérzésekre alapozzuk. Aki ma nem méri és nem automatizálja a folyamatait, az öt éven belül lehúzza a rolót.F
